Keresés ebben a blogban

7.4.12

Tragédia Kulcson: az egész család megölését tervezte a gyanúsított.Tettét nem bánta meg'

A rendőrség információi szerint a gyanúsított vallomása alapján kiderült: előre kitervelte a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságot. Tettét nem bánta meg. A fejér megyei nyomozók kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását. A kórházi ellátás után Horváth Csanád Jutast a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon hallgatták ki, majd ezt követően bűnügyi őrizetbe vették.
A fejér megyei nyomozók négy rendbeli befejezett, míg három rendbeli kísérleti szakban maradt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsították meg. Kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett. A bűncselekmények elkövetését elismerte. Mint elmondta, hónapok óta gyilkos ösztön ébredt benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket. Mint az a helyszíni szemle adatai, valamint a férfi vallomás alapján kiderült, a családtagokat külön időpontokban és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg.
A bátyját ölte meg először 
A helyszíni szemle adatai és a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat külön időpontokban és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg. Elsőként a 34 éves bátyját támadta meg szerdán délután. Testvérével egy korábban vásárolt nyílpuskát akartak kipróbálni a ház közelében lévő egyik félkész ingatlanban, amikor a fivér egy késsel hátulról megszúrta bátyját. Ezután dulakodni kezdtek, többször megvágva késsel testvérét, aki életét vesztette. A gyilkosságot senki nem vette észre. Miután meggyőződött arról, hogy a bátyja meghalt, átöltözött és megmosakodott.
MTI Fotó: Máthé Zoltán 
A nagyszüleire csütörtökön támadt rá. A 87 éves nagypapát este behívta a könyvtárszobába, majd először puszta kézzel, később egy rugós késsel támadta meg. Miután meghalt, a 83 éves nagymamát szúrta meg többször egy disznóölő késsel a hálószobájában. A bűncselekmény során ő is életét vesztette. A többi családtaggal pénteken áramütéssel szeretett volna végezni. Az emeletre vezető ajtó kilincsébe ezért áramot vezetett, ami miatt a házban áramszünet ugyan keletkezett, de áramütés senkit nem ért. Ez után ment a 36 éves nővére szobájába, akire szintén késsel támadt rá.
A nő azonban kiabálni kezdett, ekkor a szülők a segítségére siettek, majd az apa és fia dulakodni kezdett. Az apa egy bozótvágó késsel próbált védekezni, de végül fia azzal és egy másik késsel őt is megölte, majd rátámadt 63 éves édesanyjára is, aki a támadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nővére eközben értesítette a barátját, az 56 éves rácalmási férfit értesíteni a történtekről és segítséget kérni tőle. A férfi először a rendőrsége ment, majd a rendőri segítség megvárása nélkül és adatai hátrahagyása nélkül a kulcsi házhoz ment egy bottal a kezében. Amikor az elkövető meglátta, egyből rátámadt. Ekkor sérült meg ő is súlyosan, de sikerült elmenekülnie, majd a szomszédoktól segítséget kérnie.



A rendőrök a több órás helyszíni szemle során lefoglalták a férfi által a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket. Két bozótvágót, két kést és egy bicskát. Az elsődleges pszichiátriai vizsgálat alapján a gyanúsított azonnali kényszergyógykezelése, elmeorvosi megfigyelése nem vált szükségessé, azonban a későbbiek folyamán elmeorvosi vizsgálatára sor fog kerülni. Jobban vannak a sérültek
A műtéteket követően jobb állapotban van a Fejér megyei Kulcson péntek délelőtt történt családi tragédia három sérültje közül kettő, azok, akiket Székesfehérvárra és Dunaújvárosba szállítottak tájékoztatták az intézmények ügyeletvezetői szombaton az MTI-t. Stabilizálódott az állapota annak az életveszélyesen megsebesített nőnek - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke szombaton az MTI érdeklődésére. A sértetten több műtétet hajtottak végre, amelyek sikeresek voltak, a sérült állapota stabilizálódott, de továbbra is az intenzív osztályon ápolják - tette hozzá Farkas Anikó.
Répásy György, a Fejér Megyei Szent György Kórház ügyeletvezetője elmondta, az 57 éves férfi a kézsebészeti részlegen fekszik, állapota jó. Több órás műtétet hajtottak végre rajta pénteken, további műtétekre nem lesz szükség. Csak vágott sérülései voltak, az ujjpercein lévő nyílt törések is vágásból eredtek. Gyöngyösi Pál, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház ügyeletvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, a tettes nővére túl van az életveszélyen a két és félórás műtétet követően. Számos súlyos, mély inakat és izmokat érintő - vágott és szúrt sebbel került a traumatológiára, a lábán, hónaljban, fején voltak sérülések.
Védekezésre utaló vágott sebei voltak a karján, amelyek nyílt töréseket is eredményeztek. További, helyreállító műtétekre is szüksége lesz az inak esetében.
A pénteki brutális családi bűncselekmény gyanúsítottját a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai még aznap, néhány órán belül elfogták. A 24 éves Horváth Csanád Jutast azzal gyanúsítják, hogy egy karddal megölte négy családtagját - az édesapját, a nagyszüleit és a testvérbátyját -, míg az édesanyját, a lánytestvérét és egy közeli rokonát súlyosan megsebesítette a Fejér megyei Kulcson. A tettes elfogásakor nem tanúsított ellenállást.
A rendőrség közlése szerint a férfi egy kardszerű bozótvágó késsel, feltehetően családi veszekedést követően támadt rá hozzátartozóira a Hegyalja úti családi házban. Brutális tette után, menekülés közben az épület előtt megtámadta egy másik rokonát is, a súlyosan megsebesített ember értesítette a hatóságokat. 
Forrás : http://www.hirado.hu/Hirek/

Nincsenek megjegyzések: