Keresés ebben a blogban

27.5.12

A nácik nem kérték 437 ezer zsidó deportálását

Az látszik,hogy a más történelmet kell ismét megtanulni.Nagy vita van Horthy Miklós kormányzó politikai szerepével kapcsolatban.Egyesek szerint háború bűnös volt, mások szerint nemzeti hős.Mi az igazság? Az alábbiakban olvashatnak és hallgathatnak véleményeket. Mindenkinek lehet véleménye '
"Romsics úgy felelt: [...] 1944 tavaszán vagy nyarán – különös tekintettel a zsidóság deportálására – Horthy dönthetett volna másképp, mint ahogy döntött. Ezt Ungváry [Krisztián] azzal toldotta meg, hogy a nácik nem kérték 437 ezer zsidó deportálását: ötven-százezer egészséges kényszermunkást vártak, helyettük kaptak öregeket, gyerekeket. Az 1956-os Intézet munkatársa hozzátette: Adolf Eichmann leírta, hogy olyan szintű brutalitást és túlbuzgóságot, mint Magyarországon, sehol máshol Európában még nem tapasztalt."
A fenti idézet egyrészt az ATV honlapjáról való, másrészt a Magyarország a második világháborúban című kötet megjelenésének apropóján rendezett kerekasztal-beszélgetésen hangzott el.
Miért is fontos mindez? Azért, mert a magyar politikai jobboldal, az egyatábor folyamatosan mentegeti Horthyt a zsidók deportálásáért, arra hivatkozva, hogy a holokausztért csak a német nemzeti szocializmus, a megszállás és a nyilasok a felelősek.Tovább http://maisajto.nolblog.hu/
Egy történész véleménye Horthy-korszakról >>>

Nincsenek megjegyzések: