Keresés ebben a blogban

27.5.12

Svéd győzelem az Eurovíziós Dalfesztiválon, a Compact Disco a 24. lett

Nagyon csalódott vagyok.Nem azért mert a magyar együttes csak 24 helyen végzett, hanem az egész vetélkedő színvonala miatt.Szerintem gyenge volt.Az Eurovízió Dalfesztivál inkább hasonlított egy baráti országok fesztiváljára.A 26 dal közül csak néhányról mondható el hogy megütötte a mércét.A magyarok évek óta gyengén szerepelnek,mert kevés a baráti ország. Dicséretes a határontúli magyarok szavazatai,mert Szlovákiától 8,Romániától 7 és Szerbiától 2 pontot kapott a Compact Disco. Köszönet érte'

A magyar együttest dicsérni lehet,mert mindent megtett amit lehetett.Több hazai kritikát kaptak,de azt mondom,hogy szégyent nem vallottak.Ők mégis a döntőbe jutottak.
"Amit a színpadon nyújtottunk, az szerintünk hibátlan volt. Úgy érezzük, hogy az itteni próbákon és előadásokon folyamatosan fejlődött a produkció, mindenki láthatta a mi 3 percünket, a teljes műsort és a szavazást is. Köszönjük azt a rengeteg szeretetet, amit Magyarországról kaptunk"MTI

WALKÓ Csaba énekel, amint a Compact Disco magyar együttes az 57. Euróvíziós Dalverseny döntőjében adja elő a Sound of Our Hearts című számát Bakuban, a Kristálycsarnokban. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)


Sehogy nem tudom megérteni hogy Engelbert Humperdick miért csak a 25-ik helyen végzett.Azt hogy a nagymamák hogyan kerültek a második helyre azt végleg nem értem.Ki szerepeljen jövőre Magyarország színeiben ? Van egy javaslatom '



Ez csak az én véleményem.Lehet más dal is.Mi történt az Eurovíziós Dalfesztiválon ? Fölényesen győzött Svédország, második Oroszország, harmadik Szerbia. Nekünk maradt a Compact Disco és a remény'

A műsort a következő videón nézheti meg!




Nincsenek megjegyzések: