Keresés ebben a blogban

22.1.12

Békemenet - Fidesz: szánalmas az MSZP vergődése



    Budapest, 2012. január 22., vasárnap (MTI) - Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint az MSZP vasárnapi - az Operaház előtti január 2-ai demonstráció rendőri biztosításáról szóló - közleménye "szánalmas vergődésre" utal.
    Az MSZP országos központja által kiadott közleményben a szocialista párt azt írta, tudni akarják, kik a felelősek azért, hogy a békésen tüntetőkre ráengedték az ellentüntetőket, mert - mint fogalmaztak - tragédia is történhetett volna.
    Selmeczi Gabriella az MTI-nek megküldött közleményében úgy fogalmazott, hogy az MSZP "produktumát" talán csak Török Zsolt szóvivő "szánalmas" szombat esti reagálása múlta alul színvonalban.
    Török Zsolt előző nap, a Békemenet után egyebek mellett azt írta: ettől a "tüntetéstől" sem lesz olcsóbb a megélhetés, mert a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját, a költségvetés hiányát növelő igazságtalan adórendszerét, az árakat növelő és a forintot értéktelenítő szabadságharc károkozásait nem semlegesíti "pár tízezer" ember demonstrációja.
    Selmeczi Gabriella közleményében köszönetét és elismerését fejezte ki a magyar embereknek, a civil összefogásnak azért, hogy méltóságteljesen, fegyelmezetten vettek részt a minden eddiginél nagyobb magyarországi tüntetésen, "melyen 400 ezer magyar állt ki országa és a kormány mellett".

Nincsenek megjegyzések: