Keresés ebben a blogban

14.1.12

Gavra: a hvg.hu 200 százalékosan ellenőrizte az információit


A hvg.hu információi megfelelnek a valóságnak, ezért vállalják is a felelősséget, és a Köztársaság Elnöki Hivatal közleménye sem ingatta meg a saját igazukba vetett hitet – erről Gavra Gábor beszélt az Egyenes Beszédben. Az internetes oldal főszerkesztője elmondta: egy szabadúszó írta meg a plágiumgyanúról szóló cikket, ami kilenc hónap kutatómunkának az eredménye. Gavra Gábor elmondása szerint az író – aki szeretné megőrizni inkognitóját – az után kezdett bele a kutatómunkába, hogy 2011 februárjában a német védelmi miniszter hasonló botrányba keveredett, valamint elolvasta a Schmitt Pálról készített portrékötetet, amelyben az államfő megemlékezett doktori címének megszerzéséről.

A hvg.hu főszerkesztője hozzátette: ez után megkereste Schmitt Pál disszertációját, és feltűnt neki, hogy egészen furcsa magyar mondatok vannak benne. A köztársasági elnök dolgozatában lábjegyzetek sem volt, csak tartalomjegyzék, ebben szerepelt a bolgár sportdiplomata 1987-es műve, amiről később kiderült, hogy ezt használta fel az államfő. Gavra Gábor elmondása szerint, amikor meglátták az összegyűjtött információkat, elsőre is nagyon meredek és meggyőző volt. A hvg.hu főszerkesztője szerint megbizonyosodtak az információ hitelességéről, ezek után nem tehettek mást, lehozták a hírt. A főszerkesztő szerint a KEH közleményének összes releváns állítását cáfolta ma a bolgár sportdiplomata lánya, ami sokkal többet ártott a köztársasági elnöknek, mint maga a cikk.  
Videó > http://atv.hu/cikk/

Nincsenek megjegyzések: