Keresés ebben a blogban

13.1.12

Orbán: beetetnek bennünket az államcsőd veszélyével - teljes interjú

Az ország legnagyobb kihívása most a gazdasági növekedés, emiatt kell az IMF hitel, amihez, ha megvan, lehet, hogy hozzá se kell nyúlnunk.
Folyamatos a kapcsolat Fellegi Tamással, de egyelőre nem tudni többet arról, mit vár pontosan az IMF Magyarországtól, milyen konkrét feltételeket szab a segítséghez - kommentálta a Washingtonban történteket Orbán Viktor miniszterelnök a 180 percben. A tárgyalások most arról folynak, milyen gazdaságpolitika kell Magyarországnak ahhoz, hogy az IMF-hitelt vissza tudja fizetni, a valutalap érdekei pedig ebből a szempontból pontosan egybeesnek a magyar érdekekkel és a magyar gazdaságpolitika irányával – tette hozzá a kormányfő.
Magyarország legnagyobb kihívása nem a pénzügyi egyensúlytalanság, hanem a gazdasági növekedése beindítása, szinten tartása, emiatt kell az IMF-hitel, amihez, ha megvan, lehet, hogy hozzá se kell nyúlnunk, reményeink szerint ugyanis a piacról is tudjuk majd finanszírozni magunkat, de az IMF-pénz biztonságot ad. Orbán Viktor szerint 2012-ben európai gazdaságpolitikai fordulat jön, az eurózóna kezelni fogja a közös pénz válságát, a második félév pedig már a fejlődésről szólhat majd Magyarországon is. 

Az Európai Unióból érkezett bírálatokról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta: ha vannak alapos érvek a jogszabályok megváltoztatása mellett, készek vagyunk a módosításra, egyelőre azonban nagyrészt csak politikai véleményekről van szó, amelyekkel nem nagyon lehet mit kezdeni. A részletekről szólva a kormányfő hangsúlyozta: a bírói nyugdíjazások  ügyében egyrészt az EU-nak nincs kompetenciája, másrészt az intézkedés összhangban van az uniós nyugdíjszabályokkal. Az adatvédelmi biztos ügye szerinte egy „porszem a gépezetben”, amit tisztázni fogunk. Nagyobb falat a jegybanktörvény, amelyhez Brüsszel már szakmai, jogi érveket is csatolt, itt elképzelhető lehet a kompromisszum - fogalmazott a miniszterelnök.
A túlzott deficiteljárás esetleges újabb szakaszba lépéséről szólva a kormányfő azt mondta: az visszamenőleg valóban érvényes lehet, előre azonban semmiképp. Az ország, ha nem is hagyományos, megszorító eszközökkel, de nagyon sokat tett a GDP-arányos költségvetési hiány leszorításáért, a magyar gazdaság alapjai pedig erősek és jók. Az árfolyam alakulása rövid távon nem áll összefüggésben a gazdasági teljesítménnyel – hívta fel a figyelmet kormányfő, aki szerint rémhírek, spekulációs szélhámosság rángatja a forintot, ugyanakkor ezeket a folyamatokat elhanyagolni sem szabad, a politikai feladatok közül éppen ezért most a legfontosabb a hisztériakeltés tompítása, a higgadt, nyugod konszolidáció. Beetetnek bennünket az államcsőd-szöveggel, amiről egyébként komolytalan dolog beszélni, miközben a külföldiek idehozzák a pénzüket, és veszik a magyar állampapírt, mert nagyon jó üzlet. Ha egy külföldi befektetőnek megéri idehozni a pénzét, a magyaroknak is el kell hinniük, hogy jó üzlet állampapírt venni  - tette hozzá Orbán Viktor a 180 percben.

Nincsenek megjegyzések: