Keresés ebben a blogban

16.6.12

Jánosi Katalin: a megemlékezés kiállás Nagy Imre szobra mellett is


 Mi Kövér László véleménye?

Budapest, 2012. június 16., szombat (MTI) – Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája szerint a Horthy-rendszer diktatúrája felé halad az ország, ezért akarják eltávolítani Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, az idei megemlékezés így a mártír miniszterelnök és emlékműve melletti kiállás is.
    A néhai miniszterelnöknek a budapesti Vértanúk terén lévő szobra előtti szombati megemlékezésen mondott beszédében Jánosi Katalin azt hangoztatta, hogy az 1848-49-es szabadságharc után kivégzett aradi vértanúkhoz hasonlóan kell emlékezni az 56-os hősökre, fejet kell hajtani azok előtt is, akiknek nincsen szobruk, de ugyanolyan hősök, mert életüket adták a hazáért.
    Jánosi Katalin azt mondta: a rendszerváltás traumáit túlélve reméltük az állandó és biztos szabadságot, demokráciát, és hogy "valóban a Szent István-i úton fogunk haladni előre közös európai otthonunk felé". Most azonban visszafordultunk az úton, és "közös múltunkból töröltetett (...) még a rendszerváltás és az újratemetés ideje is" - folytatta. "Gyorsvonati sebességgel tartunk 1944-be" és tovább, vissza a Horthy-rendszerbe - fogalmazott.
    "Visszatalálunk előre vivő közös európai utunkra, ha kell, harcolunk is mindezért" - jelentette ki. Hozzátette: ha mégis elviszik a szobrot, követelni fogják Nagy Imre és mártírtársai emlékének méltó tiszteletét.   
    A mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének évfordulóján tartott megemlékezésen koszorút helyeztek el az 56-os forradalom és szabadságharc leverése utáni koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett honvédelmi miniszter, Maléter Pál özvegye, valamint a Nagy Imre Alapítvány és a Nagy Imre Társaság, az 56-os Szövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Raoul Wallenberg Alapítvány és Egyesület, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és a Történelemtanárok Egyesülete képviselője.
    A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt tartott korábbi, szombat reggeli, katonai tiszteletadással zajló rendezvényen fejet hajtott Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Nincsenek megjegyzések: