Keresés ebben a blogban

16.6.12

Schmitt jogi lépéseket tett a Semmelweis Egyetem ellen

Schmitt Pál lépését meg lehet érteni emberi szempontból,de nem erkölcsi szempontból.A plágium az plágium.Vagy ez nem érvényes Magyarországon? Schmitt Pálnak igaza lesz ?
Schmitt Pál lépéseket tett a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amelyben az visszavonta doktori címét - írja az index. A volt államfő felülbírálati kérelmet is benyújtott a határozat ellen, és bírósági felülvizsgálatot is kért. 
Előbbi április 13-án érkezett az egyetemre, az elbírálást megkezdték; utóbbi május 4-én a Fővárosi Törvényszékre, az pedig továbbította a keresetet a Semmelweis Egyetemnek, az intézmény eleget tett a végzésben foglalt irattovábbítási kötelezettségének.
Az egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, és ő az ügy folyományaként, április 2-án mondott le hivataláról. Döntését azzal magyarázta, hogy plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette viszont, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, ezt csak bíróság tehette volna meg.
Forrás : http://www.hirado.hu/Hirek/

Nincsenek megjegyzések: