Keresés ebben a blogban

18.2.12

Eltemették Csurka Istvánt ' Búcsú a Döglött aknákkal

A drámaírót, politikust az 56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra.
Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka Istvánt szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

A drámaírót, politikust több százan kísérték utolsó útjára. A gyászolók között volt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, Kocsis Máté, L. Simon László, Papcsák Ferenc és Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselők, Bayer Zsolt újságíró, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület református püspöke a szertartás során Csurka István egyik utolsó interjúját idézve arról beszélt, hogy az író-politikus "lépcsőházi embernek" tartotta magát.
 
Kovács László a spártai Leonidasz hadvezérhez hasonlította a politikust, a megmaradt pártot pedig ahhoz a háromszáz katonához, akik életüket áldozták a perzsa haderővel szemben. Kitért arra is, hogy január 14-én Szegeden mondta el Csurka István az utolsó nyilvános buzdító beszédét, amellyel hozzájárult a békemenet sikeréhez. Dörner György, az Új Színház igazgatója Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló levelekhez című versével búcsúzott az írótól. Az 56-os hősök parcellájában lévő sírnál a gyászoló tömeg elénekelte a Himnuszt, majd tapssal búcsúztak Csurka Istvántól.  
Teljes cikk : http://www.hirado.hu/Hirek/  


rendező: Iglódi István
író: Csurka István
szereplő(k):
Major Tamás (Moór Jenő)
Kállai Ferenc (Paál Károly)
Szokolay Ottó (Moór fia)
Zolnay Zsuzsa (Zsóka, színésznő)
Sivó Mária (Paálné)
Raksányi Gellért (Orvos)
Tatár Eszter (Ápolónő)
Katona József Színház előadása, felvételről

Nincsenek megjegyzések: