Keresés ebben a blogban

4.2.12

Meghalt Csurka István.Életrajza és művei

Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Életének 78. évében meghalt Csurka István - tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét. Ebben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.
    Az Új Színház, amelynek új vezetésében intendánsi szerepet szánt Dörner György Csurka Istvánnak, ősszel tervezi színpadra vinni egyik utolsó darabját, A hatodik koporsót. Az egy éve megjelent, Trianonról szóló drámát több évtizedes kihagyás után írta Csurka István, mint az MTI-nek akkor fogalmazott, egyfajta próbatételként, hiszen minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet magával, tud-e még drámát írni.
     Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre Kistarcsára internálták.
    Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Első írása 1954-ben jelent meg, azt követően több regényt, filmforgatókönyveket (Hét tonna dollár, Amerikai cigaretta), rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. A hetvenes években írt, Eredeti helyszín című drámáját jelenleg a Karinthy Színház játssza.
    1973-86 között a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke volt.
    Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.
    1985-ben egyik szervezője volt az ellenzék monori találkozójának, 1986-ban részt vett az Európai Kulturális Fórummal egy időben zajló ellenfórumon, s 1987 szeptemberében, a lakiteleki találkozón, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. Ezután részt vett az MDF ideiglenes elnökségének munkájában, majd az MDF országos elnökségének tagjaként tevékenykedett, közben két évig az ügyvezető elnökségnek is tagja. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit látta el. 1990-94 és 1998-2002 között országgyűlési képviselőként dolgozott.
    1993-ban kizárták az MDF-ből. Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke.
    2011 októberében az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának. Tarlós István főpolgármester azonban a tiltakozások hatására decemberben felkérte, hogy ne alkalmazza a színházban. Dörner György erre úgy reagált, hogy ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette Csurka intendánsi szerepét. Csurka István az Új Színház vezetőváltását követő első társulati ülésre még levelet küldött a kórházból.

MTI


Csurka István életrajza 


 
Csurka István (Budapest, 1934. március 27.2012. február 4.) kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta. A rendszerváltás idején aktívan részt vett a monori, illetve a lakiteleki találkozó munkájában, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990–1994 között az MDF, majd 1998–2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt. Csurka Péter újságíró fia, és Csurka László színművész bátyja. 
1956 után fél évre internálták, majd beszervezték III/III-as ügynöknek. A kilencvenes évek elején az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, és soha nem írt jelentést. Az átvilágítások eredményei és a levéltárakban fellelhető dokumentumok szerint az együttműködés teljes hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították. 1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori tanácskozásán. 1987-ben részt vett az MDF megalapításában, 1988-tól a párt elnökségi tagja, 1991-1992 között alelnök.
1992. augusztus 20-án a Magyar Fórumban megjelentette Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írását, amelyben kritizálta a kormány politikáját, és bizonyos társadalmi folyamatokat. A cikk miatt számos támadás érte, és az MDF más vezetőivel is ellentétbe került. 1992 szeptemberében létrehozta a Magyar Út Alapítványt. 1993. január 22-én, az MDF VI. országos gyűlésén 536:674 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben. Kevéssel ezután megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat. Május 26-án részvételével az MDF-en belül megalakult a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport. Az ellentét közte és az MDF más vezetői között egyre fokozódott; végül 1993. június 5-én az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból.
Júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot és a Magyar Út Köröket felhasználva megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, melynek azóta is elnöke, és a párt parlamenti tagsága alatt frakcióvezetője is volt 1998 – 2002 között. 2006-ban pártja a Jobbik Magyarországért Mozgalommal közösen indult az országgyűlési választásokon Harmadik Út néven, ám a koalíció nem tudott bejutni a Parlamentbe (2,3%-ot értek el).
Az elnöklete alatt álló MIÉP (az akkori parlamenti pártok közül egyedül) ellenezte a NATO-ba és az EU-ba való belépést; támogatta a státustörvényt. Az USA-t ért terrortámadások után részvétét fejezte ki az áldozatok iránt, de rámutatott arra, hogy a terrorcselekmények egyik lehetséges kiváltója éppen az USA politikája. A parlamentben ennek megfelelően nem támogatta a magyar katonák részvételét az Afganisztán elleni hadjáratban. Kezdeményezte Izrael elítélését a palesztinokkal szembeni fellépései miatt. Támadta a Magyar Nemzeti Bank vezetését, mert szerinte Surányi György vezetése idején „idegen érdekeket” szolgált az intézmény. A MIÉP támogatja a trianoni határok békés revízióját, és erősen elítéli az eddigi magyar kormányok „nemzetpusztító politikáját”, amely szerintük részben a külpolitikában, részben olyan belpolitikai tevékenységben, mint a „túlzott és teljességgel ellenőrizetlen privatizáció”, illetve az abortusz legalizálása, nyilvánul meg.

Novellák 

Drámák 

Megfilmesített művei 

Díjak

 Forrás : http://hu.wikipedia.org/wiki/ 




 

Nincsenek megjegyzések: