Keresés ebben a blogban

3.2.12

Miért került csődbe a MALÉV?Orbán Viktor interjú.Az utolsó MALÉV járat elköszönése '

                     Csődbe  jutott a MALÉV 'Ez  egy  nagyon  rossz  hír  a  magyaroknak. Ki  és  miért  felelős  a  csődért?A  választ  Orbán  Viktor  adja  meg. Az  MSZP  védekezik.Az  tény,hogy  a  csőd  elkerülhetetlen.Hallgassák  meg  az  utolsó  MALÉV  járat elköszönését .Milyen  helyzetben  voltak  az  utasok ?Velük  mi  lesz ?Hogyan  jutnak  haza ?
A kormányfő szerint a XXI. századi nemzetgazdasághoz hozzátartozna egy jól működő, veszteséget nem termelő légitársaság. A kormányfő szerint a ménkő az uniós döntéssel csapott be.
A ménkő akkor csapott be, amikor az Európai Unió úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Egész eddig, amikor a Malév működése megkívánta, a kormány közvetlenül tőkét, pénzt, hitelt juttatott a társaságnak, mely így is veszteségesen ugyan, de eldöcögött. Az uniós azonban versenyellenesnek mondta ki az ilyen támogatást, és a kormányt eltiltotta ettől.  Sőt, a Malévnak vissza kell adnia 100 milliárd forintot, csakhogy a cég szegény, mint a templom egere, nem tudja az állami támogatást visszafizetni – szögezte le a kormányfő.
A kormányt eltiltották, befektető nem érkezett, ezért állami vagyonfelügyelőt neveztünk ki, hogy a leállás rendezetten történjen. Két gép van külföldön, amit lefogtak, nem engedték felszállni a Tel-Avivban és az Írországban lévő repülőket – mondta Orbán. Hangsúlyozta: próbáltuk volna ellökdösni, pályán tartani a Malévot, de itt a vége, nem lehetett tovább húzni, mert akkor fizikailag is elveszítettük volna a gépeket.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, mielőtt interjút adott az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának - MTI Fotó: Soós Lajos
MTI Fotó: Soós Lajos
Az  utolsó Malév  járat  745-ös  elköszönt
 
          
Káosz a repülőtéren - leállt a Malév
Hallgassa meg
Hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a Malév járatait törölték. A Klubrádiónak Kunczéné Fellegi Katalin, aki szintén a reptéri utasok egyike a Klubrádiónak elmondta: hét óra után közölték, hogy ma már egyáltalán nem indulnak Malév gépek. A társaság közleményt adott ki, melyben közölték, hogy a károk minimalizálása érdekében döntöttek a leállás mellett. Akinek mára van Malév-jegye, már ki se menjen a reptérre.

Nincsenek megjegyzések: