Keresés ebben a blogban

21.2.12

Ha van javaslata ,küldje el a Jó Állam Fórumába '

                          Ha van javaslata ,küldje  el a Jó Állam  Fórumába ' Először  regisztráljon és utána  küldje  el  a javaslatát.Moderálás  után  megjelenik  a  honlapon.Lehet  szavazni  rá 'Július  után  összegezik  és  amely  jó  javaslat  azt  figyelembe  veszik.Használja  ki  a lehetőséget '


Tisztelt Állampolgár!
A Kormány és így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata és célja a Jó Állam megteremtése. Egy jó állam a jogszerűen eljáró polgároknak nem akadályt vagy ellenfelet, hanem támaszt és segítőt jelenthet, amihez érdemes nyitottan hozzáállni, annak működését érdeklődve figyelni. A jó állam szerethető, és kész arra, hogy tanácsért polgáraihoz forduljon.
Ezért  vállaltuk – a külföldi jó gyakorlatokat alapul véve – a 2011. június 10-én kiadott Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban az állampolgárokkal való kezdeményező kommunikáció megteremtését.
A Jó Állam Fórum célja, hogy az állam úgy konzultáljon saját polgáraival, hogy annak módjáról maguk az állampolgárok dönthessenek, így lehetőséget biztosítunk az anonim vagy az e-mail-cím megadásával történő fórumhasználatra is. Az oldalra beérkező észrevételeket és javaslatokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak és hallgatóinak segítségével dolgozzuk fel.
Minden ilyen és ehhez hasonló fórum, illetve konzultáció folyamán felvetődhet a kérdés az állampolgárokban, hogy érdemes- e a fáradságot venniük ahhoz, hogy kérdéseket és javaslatokat vessenek fel. A kétségekre adott válaszként jelezzük, hogy a Magyary Program 2012-es kiadásában figyelembe vesszük a javaslatokat és véleményeket, továbbá az e-mail-címüket megadó fórumozóknak az adott témakörre vonatkozó, értékelő összeállítást küldünk 2012. június közepéig.
Kérjük, hogy a Jó Állam megteremtése érdekében ossza meg velünk felvetéseit és javaslatait! 
Kattintson a  http://joallam.kormany.hu/-ra '

Nincsenek megjegyzések: